A "Germán Új Medicina" szerint a rák 98%-os arányban leküzdhető.
2017. október 17. írta: Erich

A "Germán Új Medicina" szerint a rák 98%-os arányban leküzdhető.

Siklósi András

(A szándékunk nem gyűlöletkeltés, hanem korrekt tájékoztatás! Bízunk benne, hogy e megrázó hír szeretetteljes embertársi összetartásra serkent!)

Azt hiszem, nem tévedek, ha kijelentem, hogy ehhez fogható aljasság és kegyetlen barbárság a világtörténelemben még nem volt! Ez a 3 évtizedes folyamat önmagában nagyobb pusztítást okozott, mint az összes harc és háború az emberiség fennállása óta! 

Véletlenül jutott tudomásomra az ügy (már ha léteznek véletlenek!), s úgy gondolom, nem hallgathatok róla, azonnal közölnöm kell másokkal is, hogy számos potenciális hullajelölt nemzettestvéremhez időben eljusson. Jegyezzük meg a főbandita nevét: Dr. Menachem Mendel Schneerson világfőrabbi, az összes szabadkőműves páholy  véreskezű diktátora. Hozzá képest Heródes, Néró, Napóleon, Lenin, Sztálin, Mao-Cetung, Pol-Pot és egyéb aberrált tömeggyilkosok csupán „jóindulatú amatőröknek” tekinthetők. Ám ő csak az „irányító góré”, mert beosztott hóhérai is akadnak bőven.

Nem vagyok egy orvosi szakértő, de az alanti dokumentumokból világosan kitűnik, hogy a GNM (Germán Új Medicina, vagy magyarosabban: Új Orvostudomány) segítségével immár 29 esztendeje üzembiztosan leküzdhető az összes rákféleség (valamint egy csomó egyéb járulékos kór is); tehát a sugárkezelések, kemoterápiák és morfiumozások abszolút fölöslegesen okoznak olykor elviselhetetlen kínokat a szerencsétlen betegeknek, vagy juttatják őket végül a sírba; ahelyett, hogy még a kezdeti stádiumban kiküszöbölnék a rákot, ill. eleve megelőznék a kialakulását. Magam (laikusként) nem lennék képes eldönteni, hogy ennek az állításnak mennyi a valóságtartalma; viszont az a tény, hogy a zsidók jelentős hányadát 29 éve ezzel a módszerrel eredményesen gyógyítják, továbbá az, hogy ugyanennek használatát a nem-zsidók közt szigorúan megtiltják, önmagáért beszél.

Ez bizony a népirtás minősített, pontosabban minősíthetetlenül alvilági esete! Úgy is mondhatnám, ez az igazi holokauszt! Meglepő, hogy Dr. Ryke Geerd Hamer-nek (akit már többször megfenyegettek, és megkíséreltek eltenni láb alól!) a főbitanghoz írt levele milyen visszafogott és udvarias, már-már könyörgő hangnemű; noha azért cáfolhatatlanul kifejti az igazságot, s azt is, hogy tökéletesen tisztában van a főpatkány „úr” megbocsáthatatlan személyes felelősségével, ill. bandája kollektív bűnösségével is. Nosza, tisztelt Hágai Bíróság és ENSZ Emberjogi Bizottsága, ugyan mikor adják ki az azonnali elfogatási (felkoncolási?) parancsot a társadalom eme csatornatölteléke s nem kevésbé hitvány „kollégái” ellen? 

Dokumentumok

I.) Dr. Hamer 1986. június 22-én kelt levele a világfőrabbinak, Menachem Mendel Schneerson-nak
Dr. med. Ryke Geerd Hamer
Sülzburgstr. 29, 5000 Köln 41
1986. június 22.
Dr. med. Menachem Mendel Schneerson főrabbi úrnak
770 Eastern Parkway Brooklyn, New York 11213

Igen tisztelt Főrabbi Úr!

Ahogyan azt nekem Denoun rabbi elmondta, Ön a világ minden zsidójának legfelsőbb szellemi vezetője. Jelenleg Ön a világ összes szabadkőműves páholyának spirituális vezetője is, akik mindannyian „Cion templomának”  felépítésén dolgoznak. Ön orvos is, és nagyon jól beszél németül. Ezért címzem a levelemet Önnek.

Amennyire örültem annak, hogy Ön elolvasta a könyvem a „Rák a lélek betegsége, rövidzárlat az agyban, szervezetünk számítógépében”, és nyilvánvalóan meg is értette azt, hiszen már ki is adta a rendelkezést, hogy az Önök minden zsidó páciensét ezek szerint kezeljék; annyira csalódott vagyok, hogy még mindig nem adta ki páholyainak a rendelkezést, hogy a nem-zsidó páciensekre vonatkozóan a Rák Vastörvényének (Új Orvostudomány) bojkottját feloldja. Kérem, ne mondja azt, hogy „nem mi voltunk!”, mert mindenről tudomásom van.

Az elmúlt öt évben (1981-86) az Ön szabadkőműves páholyai követték el az emberiség történelmének legborzasztóbb bűncselekményét azzal, hogy bojkottálták a Rák Vastörvénye felfedezését (az Új Medicina nyilvánosságra hozatalát, alkalmazásának bevezetését – a ford.). Több százmillió ember számára ez a kínkeserves halál(ra kezelés)t jelentette. A szabadkőműves páholyok és Izrael, melynek szolgálatában az összes szabadkőműves páholy tevékenykedik, és építi „Cion Templomát”, együttesen viselik az összes felelősséget és a kollektív bűnösséget az emberi történelem legcsúnyább bűncselekményéért. A feleségem is a bojkott-terror áldozata lett. A családomat évek óta szisztematikusan terrorizálják. Eddig négyszer kíséreltek meg ellenem merényletet.

Igen tisztelt Főrabbi Úr, Ön a világ legjobban informált embere, gondolom én. Ön azt is pontosan tudja, hogy minden szó, amit leírtam Önnek, igaz. „Cion Temploma”, amin az Ön páholytestvérei dolgoznak, öt éve Izrael Auschwitzévé vált (a világot Izrael Auschwitzévé tette), amibe Izrael saját magát manőverezte bele. Szerintem az Önök által elkövetett bűncselekmény meghaladja az emberi elme képzelőerejét. Akkor is, ha a páholytestvérek a Talmud „kettős morálja” szerint dolgoznak, korábban el sem tudtam volna képzelni, hogy emberek képesek lehetnének ilyen borzasztó, kegyetlen, óriási bűncselekményre.

Főrabbi Úr, akár beismeri, akár nem, a történelem majd igazol. A bűncselekmény minden nappal egyre csak növekszik. Ez után a levél után Önnek nem marad több lehetősége hallgatni, mert ez a levél a világban nem fog eltűnni. (Hamer doktor ezt a levelet ezután minden könyvének mellékletébe beletette eredetiben.) A betegeimért kérem Önt: adja ki végre a páholyainak, hogy a Rák összefüggéseinek felfedezése ellen folytatott bojkottot feltétel nélkül oldják fel. (Magyarán hozzák nyilvánosságra az Új Orvostudományt! – a ford.) Minden rabbi követni fogja rendelkezését innen New Yorkig; minekutána Ön, mint orvos meggyőződött arról, hogy a Rák Vastörvénye a rák kialakulásának jelenségét hűen leírja.

Naponta jönnek hozzám rabbik és páholymesterek, vagy azok küldöncei, hogy valamiféle feltételekről tárgyaljanak velem, melyek betartásával a bojkottot meg lehetne szüntetni. De már megbocsásson, azt nem lehet feltételekhez kötni, hogy abbahagyják, hogy embereket továbbra is halálra kínozzanak (rákkezelés, rákgyógyítás címén – a ford.)!

Tisztelt Főrabbi Úr, ha a cionizmust ilyen áron – az emberiség legnagyobb bűncselekményével – kell megvalósítani, az az egész emberiség számára szégyen. Dobja el a Talmudját a kettős morállal együtt, mert nem bizonyult igaznak. Haldokló pácienseim érdekében térden állva kérem Önt, legyen Önben emberi együttérzés, ne kínozzák pácienseinket, mint ahogy nem kínozzák a zsidó pácienseket. Csak ez az együttérzés enyhítheti e borzalmas bűncselekmény súlyát. Kérem, azonnal adja ki a rendelkezést, szüntessék meg a bojkottot, hogy a haldokló pácienseket is meg tudjuk menteni!

Annak reményében, hogy felelősségével és annak minden következményével tisztában van, és ebben a felelősségben a helyes döntést fogja hozni, maradok tisztelettel:

Dr. med. Ryke Geerd Hamer

II.) Egy konferencia jegyzőkönyve, amelyet Erik Bryn Tvedt jogász hivatalában tartottak, 2008. december 17-én

Résztvevők: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera Rechenberg, Arina Lohse, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Bona García Ortin, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencia résztvevői azért találkoztak, mert aggodalmukat fejezik ki abból a szempontból, hogy csak Németországban minden nap 1500 embert kezelnek halálra kemoterápiával és morfiummal. Az Új Orvostudomány segítségével szinte mindegyikük túlélhetné. (Magyarországon ez napi 400 ember, amiből legalább 200 gyermek!) A konferenciának ez az állapot a témája, melynek következtében eddig több mint 20 millió nem-zsidó páciens halt meg, csak Németországban!
A konferencia résztvevői megállapították:

1. Az Új Orvostudományt (GNM) 27 éve fedezték fel, és azóta ismerik. Körülbelül 27 éve – a világfőrabbi Menachem Mendel Schneerson egyik Talmud-cikke alapján – a világ összes rabbiját kötelezték arra, hogy gondoskodjanak róla, hogy minden zsidó vallású pácienst a Germán Új Medicinával (korábban Új Orvostudomány) kezeljenek. Ennek a terápiának 98%-os a túlélési aránya.

2. A borzasztó az volt, amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy ugyanazon Talmud-cikk szerint a nem-zsidó páciensek számára el kell lehetetleníteni, hogy a Germán Új Medicina szerinti kezelést kapjanak. Egyszerűen felfoghatatlan, hogy – Dr. Esra Iwan Götz szerint is – nemcsak tudta minden zsidó rabbi, hogy az Új Orvostudomány igaz és helytálló, és gondoskodtak róla, hogy egyetlen egy zsidó pácienst se kezeljenek kemoterápiával és morfiummal; hanem minden zsidó professzor, beleértve az onkológusokat is, akik a többség, egyidejűleg kétféle kezelést végeztek: a zsidó páciensek kezelését és a nem-zsidó páciensek félrekezelését.

3. Amit Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is megerősít, hogy az Új Orvostudomány bojkottja nem tudatlanság, nem félreértés, nem ismeretek vagy információk hiánya, hanem célirányos, megtervezett és világméretű népirtás, tömeggyilkosság.

4. Ezen irtózatos bűncselekmény következtében az elmúlt 27 évben, számítások szerint, több mint 2 milliárd ember halt meg. A konferencia résztvevői szükségesnek tartják, hogy sürgősen és haladéktalanul tájékoztassák a nyilvánosságot, hívják rá fel a közfigyelmet, és utaljanak erre az emberiségellenes bűncselekményre. A zsidók között is vannak olyan irányzatok, mint a „PROGRESSZÍV JUDAIZMUS VILÁGUNIÓ”, amihez maga Dr. Esra Iwan Götz főrabbi is tartozik, akik nem tudnak ezzel a bűncselekménnyel azonosulni. Ezen okból felszólítunk minden becsületes embert, hogy vesse be magát azért, és vegyen részt abban, hogy ennek a bűncselekménynek véget vessünk, hogy minden nem-zsidó páciens is hozzájusson az Új Orvostudomány szerinti kezeléshez.

Dr. Esra Iwan Götz főrabbival együtt felszólítunk minden rabbit, és főleg az orvosi területen tevékenykedő onkológust: „Állítsátok meg e bűncselekményt, és fejezzétek be a nem-zsidó páciensek világméretű tömeggyilkosságát!”
Sandefjord, 2008. december 17.

Aláírók: Erika Pilhar, Olívia Pilhar, Ing. Helmut Pilhar, Vera Rechenberg, Arina Lohse, Bona García Ortin, Dr. Esra Iwan Götz főrabbi, Dr. Ryke Geerd Hamer

A konferencián résztvevők aláírásának hitelességét Erik Bryn Tvedt jogász hivatalában megerősíti.

III.) Ez a dokumentum letölthető: Link
Egyéb érdekességek, dokumentumok, olvasnivalók: Link
GNM Fórum: összefüggések, esettörténetek, kérdések és válaszok az elváltozások (régi nevén betegségek) valódi összefüggéseiről: Link
GNM Alapismeretek: Link - Link
A - Link - az Új Orvostudomány (GNM®) független ismeretterjesztő weboldala.
Az ujmedicina.hu elhatárolódik mindennemű – népek, nemzetiségek, etnikumok, bármely kisebbségek, nemek, korosztályok közötti – hátrányos megkülönböztetéstől, ugyanakkor torzításmentesen közli a tényeket.

Most pedig a Medicinában szereplő módszer vagy "recept" ami esélyes a jó eredmények elérésére, de mindenesetre nagyon nem lobogtatják.

A rákos sejtek kipusztíthatók a vérbe feleslegben bejuttatott tiszta desztillált vízzel, mivel az fokozza a sejteken belül lévő kálium ozmótikus nyomását. A nagymértékben károsodott, beteg sejteknek gyengébb, megrongálódott a sejtmembránja, s emiatt a nagyon erősen oldó hatású tiszta desztillált víz kioldja belőlük a káliumot.

Ez könnyen megy, mert a sejtek belsejében, az intracelluláris térben kb. ötvenszer több a káluim, mint a sejtek körüli, extracelluláris térben, a vérben. Ily módon a sejten belüli kálium elvesztése miatt a rákos (vagy más miatt legyengült) sejtek elpusztulnak, s ezután a szomszédos egészséges sejtek osztódásnak indulnak és egészséges, új sejtekkel pótolják az elpusztult rákos, vagy egyéb hibás sejteket.

A desztillált víz bejuttatásán alapuló gyógymód, amelynél a konyhasó fiziológiás mértékben pótlását a desztillált víz fogyasztás közötti szünetekben való étkezés során végzik, Dr. O. Z. A. Haninsh (Mazdaznan) orvosi desztillált víz kúrájaként (köz)ismert. Ennek kemoterápiaszerű, infúziós alkalmazása esetén a desztillált víz beadagolás közötti szünetekben evett, vagy infúzióval, pl. salsola beadott konyhasóval szükséges fiziológiásan pótolni a konyhasót.

Megjegyzés: Az interneten, Német Medicina és új orvoslás címekkel, egy főrabbi közreműködésével, egy német orvos előadja, hogy a zsidó betegek 98%-át tudják kigyógyítani a rákból, miközben a nem zsidók meghalnak a kemoterápiának elnevezett módszertől. De csak lélekgyógyászati módszerként írták le ezt a gyógyító módszert, tehát tudatosan, vagy tévedésből, de nyilvánvalóan nem mondanak igazat. Ugyanis a rákot csak annak alapvető okozói, a szennyezett ivóvízzel itatás és/vagy konyhasóhiányos, és/vagy a káliumot túladagoló (afiziológiás), tehát rákbetegségeket előidéző étkezési módok mindegyikének a megszüntetésével = a fiziológiás tiszta víz étkezési használatával + fiziológiás konyhasópótlással való fiziológiás nátriumpótlással + a fiziológiás káliumpótlással, illetőleg ezek mindegyike helyreállításával és folyamatosan fenntartásával lehet és kell (a test „hardware” szintjén is!) kiküszöbölni!

A rákbetegségből való tényleges kigyógyuláshoz emellett alkalmazni kell a Dr. O.Z.A. Hannish által leírt orvosi desztillált víz kúra étkezési és/vagy infúziós változatát is! Fokozottan kell ügyelni a konyhasó vérben való fiziológiás szintjét fenntartó, periodikus konyhasópótlásra! A desztillált víz kúra alkalmazása közben is a megengedett fiziológiás határok között kell tartani a vér nátrium és kálium tartalmát!

Ismeretes, hogy általában felnőtteknél a napi 14 liternél kevesebb desztillált víz étkezési vagy infúziós úton való vérbe juttatása még nem okozhat elektrolit-zavart előidéző ún. vízmérgezést!"

Dr. Hamer által emlitett desztilláltviz kúra (Mazdaznan):
http://eyes.blog.hu/2017/11/20/mazdaznan_desztillaltviz_kuraja

Dr. med. Ryke Geerd Hamer Magyarországra látogatásával adott interjú (magyar felirattal) itt érhető el,

már ameddig ez a videó elérhető lesz a youtube-on. Aki teheti, ajánlott,hogy a videót mentse le magának.

origen-de-la-medicina-640x450.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eyes.blog.hu/api/trackback/id/tr6312990686

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2018.04.30. 06:55:31

Atyaég... fusson, ki merre lát.

Majd egyszer tedd ki, hogy hány országban körözték Hamert foglalkozás körében elkövetett emberölésért, illetve kuruzslásért...
süti beállítások módosítása