Iható a desztillált víz !?
2017. január 06. írta: Erich

Iható a desztillált víz !?

Biztonságos-e csapvizet inni?

A rendelkezésünkre álló csapvíz általában véve biztonságos, legalábbis abban az értelemben, hogy nincs benne betegséget okozó baktérium. Ezzel szemben tartalmaz bizonyos kémiai szennyeződéseket (azbeszt, réz, kadmium és ólom), és a baktériumok ellen használt klór is károsan hat a szervezetre. Az ásványi szennyeződéseket ki lehet szűrni belőle, de bizonyos méret alatt nem szűrhetjük ki a baktériumokat és élősködőket. A szűrt vizet soha nem tekinthetjük bakteorológiai szempontból biztonságosnak. Az is ismert tény, hogy a kútvíz állati és emberi szennyanyagokat tartalmazhat, és ez bizony nemcsak vidéken igaz, ahol a szennyvíztartály esetleg közel van a kerti kúthoz, hanem a városokban lévő mély kutak esetében is.

Milyen egyéb előnye van a desztillált víz fogyasztásának?

Desztillált vízzel mind a tea, mind a kávé készítéséhez minimum egyharmadával kevesebb granulátum szükséges. A jégkockák kristálytiszták. A desztillált vízzel hígított gyümölcsleveknek áthatóan tiszta ízük van. Emellett a vízigényes háztartási eszközök (pl. a hőtő jégkocka-készítője, a párologtató, a vasaló, stb.) élettartama is hosszabb, ha nincs vegyi vagy ásványi anyag a vízben. A növényeink szintén imádni fogják a desztillált vizet!

Mi a helyzet az ásványi anyagokkal?

Ezeknek két fajtája létezik: szerves és szervetlen. A "szervetlen" elnevezés azokra az ásványi anyagokra utal, amelyek nem növényi illetve állati eredetűek, vagyis nem élők. Ide tartoznak a szén- és mészvegyületek, a kalcium, vas és magnézium. Mivel ezek az alkotóelemek nem élők, a szervezetünk nem tudja hasznosítani, a sejtjeink nem hajlandóak beépíteni azokat. Az ilyen ásványi anyagok hulladékként halmozódnak fel a testünkben. A szerves ásványi anyagok azonban élő táplálékul szolgálnak, akár a napi zöldség, gyümölcs, gabona, akár hús vagy olajos magvak fogyasztásával jutnak a szervezetünkbe. A szerves ásványi anyagokat könnyen beépítik a sejtjeink, és ezek elengedhetetlenek az egészségünk megőrzéséhez. Ha a vízből próbáljuk biztosítani a mindennapi nyomelem-bevitelünket, akkor sajnálatos hiányállapot lép fel. A vízben lévő ásványi anyagok szervetlenek, ezért a testünk nem tudja hasznosítani azokat. A szervezet az elfogyasztott ételekből folyamatosan beépíti a szükséges ásványi anyagokat.

A desztillált víz valóban megfosztja testünket a létfontosságú ásványoktól?

Nem, ez fiziológiailag lehetetlen. Egyesek arra a meggyozodésre jutottak, hogy mivel a desztillált víz rendkívül tiszta, ezért kilúgozza az ásványi anyagokat és nyomelemeket a testünkből. A desztillált víz csak a vízvezetékekre van ilyen hatással. Szervezetünkből csak a hulladékot távolítja el, miközben biztosítja az emberi élet számára elengedhetetlen táplálékot: a kristálytiszta, egészséges vizet. A sejtjeink a szerves ásványokat a test építésére és muködtetésére használják, a hasznosíthatatlan hulladékot viszont a desztillált víz kimossa belolünk. Kioldja az összes szervetlen ásványt és szennyezodést, amelyek máskülönben visszamaradnának, és olyan létfontosságú szervekben halmozódnának fel mint a máj és a vese, illetve a belekben és a zsírszövetekben rakódnának le.

Ha kétségeink vannak ezt a kérdést illetöen, a vízfogyasztás mellett táplálkozzunk teljesértéküen, és fogyasszunk fött ételeinkhez több sót. A táplálékból böven ellátjuk magunkat minden anyaggal és a tiszta víz hatékonyabbá teszi az anyagcserét.

Általában honnan nyerjük az ivóvizet?

Vidéken többnyire kutakból, ami nagyon veszélyes lehet, különösen ha ezek kisebb telkeken helyezkednek el, ahol szinte lehetetlen megakadályozni, hogy az emésztogödör illetve tartály tartalma átszivárogjon a kútba. A nagyobb városokban a víz mély kutakból vagy közeli folyókból, tavakból származik. Minden egyes nappal egyre bizonytalanabb, hogy ezek a földalatti és felszíni vizek biztonságosan fogyaszthatóak-e, mivel a népesség folyamatosan Földünk egyre nagyobb részét tölti be.

Miért a desztillált víz fogyasztása a legbiztonságosabb?

A desztillálás minden más tisztítási eljárásnál hatékonyabban távolítja el a vízből a baktériumokat, vegyi anyagokat, élősködőket és szervetlen ásványokat, továbbá az esetlegesen előforduló mérgező szerves vegyületeket. A desztillált vízzel végzett tesztek nulla százalékos előfordulást állapítottak meg az olyan gyakori szennyezodések esetében, mint a kalcium, klór, nitrátok, ólom, arzén és nátrium. A desztillált víz gyakorlatilag színtiszta H2O, és ennélfogva az összes ivóvíz közül a legbiztonságosabb.

Milyen egyéb elonyei vannak a desztillált víznek?

A tea és a kávé ízletesebb. A kávéhoz egyharmaddal kevesebb granulátum szükséges. A jégkockák kristálytiszták, az étel könnyebben emésztheto, és a desztillált víz felgyorsítja a tápanyagok beáramlását a vérbe. Fel fogod fedezni, hogy egy pohár hideg desztillált víz "tiszta" ízu. Minden tiszta marad, mert semmi olyan nincs a vízben, ami megváltoztathatná az eredeti, természetes ízeket. Az olyan háztartási eszközök, mint a kávéfőző, vasaló, párologtató valamint a jég- és vízadagolós hutoszekrény sokkal hosszabb életuek lesznek, ha tisztított vizet használunk: mivel nincs benne szilárd anyag, ami felhalmozódhatna, nem rakódik le vízkő.

Csak felforralom a vizet, és már ihatom is?

A forralás kiváló módszer arra, hogy a vizet megtisztítsuk bizonyos szennyeződésektől. Viszont míg a legtöbb mikroorganizmust elpusztítja, a többi szennyezodéssel nem nagyon tud mit kezdeni. Sőt, ami azt illeti, a többi szennyezodés még koncentráltabban jelentkezik, mivel a víz egy része elpárolog, így ugyanannyi szennyezodés lesz jelen kevesebb vízben. Ezért szükség esetén helyes felforralni a vizet, de nem a legjobb ötlet a napi ivóvizünket forralva fogyasztani. Ha felforraljuk a vizet és a gozt nem hagyjuk elpárologni, hanem lecsapatva összegyujtjük, akkor tiszta desztillált vizet kapunk. Napi fogyasztásra sokkal alkalmasabb a gozbol nyert desztillált víz, mint a forralt víz.

Mi a különbség a saját desztillálóval készített víz és a boltban kapható palackozott víz között? (Minoség, íz, frissesség)

Az üzletekben általában háromféle palackozott víz kapható: ásványvíz (szénsavas és szénsavmentes), normál csapvíz (általában szénsavas) és egyes helyeken szurt, illetve desztillált vizet is árulnak. Ezek közül csak a desztillált víznél várható el, hogy pontosan olyan legyen, amilyennek hirdetik — vagyis tiszta. Hatósági eloírások szabályozzák, milyenek lehetnek a palackozott ivóvizek. Egyrészt igaz, hogy sok palackozott víz minosége felülmúlja a követelményeket, másrészt viszont ezek gyakorlatilag megegyeznek a csapvízre vonatkozó elvárásokkal. Továbbá ne feledjük, hogy a víz "jó oldószer", vagyis képes más anyagot feloldani. Ha a vizet rossz minoségu muanyag palackokban tárolják, a víz kilúgozza és feloldja ezt a muanyagot, ami hatással lesz az ízére és a minoségére is. Mivel a dátumot ritkán tüntetik fel, általában fogalmunk sincs, mikor töltötték a vizet az palackba, és mennyi ideje áll ott a polcon. Minél tovább tárolják, annál nagyobb az esély, hogy muanyag kerül a vízbe. Ha viszont saját készülékkel desztilláljuk az ivóvizünket, a legjobb minoséget kapjuk, a legjobb ízt, és tudjuk, hogy frissen készült!

A desztillált víz kellemetlen vagy furcsa ízu?

Nem. Általában azok állítanak ilyesmit, akik szobahomérsékletu desztillált vizet kóstoltak, amely talán hónapokig állt a polcon egy muanyag kancsóban, vagy esetleg nem volt tiszta az üveg, amelybol töltötték. A desztillált víz tulajdonképpen ízetlen. Saját szánkból azonnal oldja az ételmaradékokat, így lehet, hogy annak az ételnek az utóízét érezzük, melyet már rég elfogyasztottunk. Beletelhet egy kis idobe, mire hozzászokunk, de ha egyszer megszoktuk a desztillált vizet, a klórozott csapvíztol fogunk viszolyogni. A csapvízben adalékanyagok találhatók, és tulajdonképpen azoknak az ízét érezzük. Mivel a desztillált vízzel nem kerülnek idegen anyagok az ételünkbe, így érvényre jutnak az eredeti ízek és zamatok. A desztilláló készülékekkel kényelmesen, elérheto áron, a saját otthonunkban állíthatunk elo friss, tiszta, kiváló ízu ivóvizet. A legjobb ízt úgy érhetjük el, ha lehutjük és felrázzuk, hogy ismét megteljen oxigénnel. Vannak, akik néhány csepp citromlét vagy szölölevet vagy pár kristály sót vagy kevés mézet is tesznek hozzá. Ha energetizálni akarjuk, tegyük tetszésünk szerint. A lényeg a kiindulópont, a tiszta víz.

Mi az "energizált víz"?

Napjainkban reklámoznak néhány olyan "új" módszert, melyekrol azt állítják, hogy “energizálják” az ivóvizünket, és így még egészségesebb lesz a testünk, sot az elménk és a lelkünk is. Igaz, hogy bizonyos dolgok, például a sugarak és gondolatok hatással vannak a vízre — de nemcsak a vízre, hanem mindenre és mindenkire. A japán Dr. Masaru Emoto kísérletekkel kimutatta, hogy más-más "információk" hatására a vízben eltéro kristályformák alakulnak ki. Ezzel alátámasztotta a víz befolyásolhatóságának tényét, aminek köszönhetoen a tudósok és a közvélemény érdeklodése is megnott a téma iránt.

Ha valaki hisz az ilyesmiben, akkor sokkal jobb (és olcsóbb), ha a saját szellemi erejében hisz, és néhány percig megáldja a vizet, mielott meginná. Ezzel bizonyosan eléri, hogy a testében pontosan olyan energia képzodik, ami a számára megfelelo és szükséges.

Egyesek azt állítják, hogy képesek "kitörölni" a mérgeket és toxikus összetevoket a vízbol a "víz-energizáló"-ikkal. Én azonban még nem találkoztam olyan emberrel, aki életben maradt volna, miután olyan arzénos vizet ivott, amelybol a "méreg információját kitörölték".

Hogyan "energizálhatom" az ivóvizem?

Töltsünk meg egy pohár vizet, és alaposan rázzuk össze — így oxigénnel dúsítjuk. Ha pohár helyett üvegbe tesszük (a kék vagy lila színu a legjobb), és kirakjuk a napra, a nap átvilágítja és napsugarakkal (ultraibolya sugarakkal) tölti fel a vizet, ami a víz szerkezetét egy magasabb szintu állapotra emeli.

Vegyünk néhány drágakövet, pl. gyémántot, zafírt, rubint vagy kvarckristályt, és helyezzük a vízbe egy idore. Fogjuk a vizet, és áldjuk meg a kezünkkel, miközben valami jóra vagy az egészségre gondolunk. Mellesleg ezek az “energizáló” módszerek egyáltalán nem újak, évtizedek óta gyakorolják különféle rendekben, templomokban, illetve ezeket alkalmazzák a megvilágosodott emberek a világ minden táján.
”A tudatos odafigyelés arra, amit teszünk, könnyebbé teszi az életünk."

A desztillált víz kilúgozza az ásványi anyagokat a szervezetbol?

Nem, éppen ellenkezoleg. Ha a szervetlen ásványokat (és egyéb szennyezodéseket, pl. a klórt, a nehézfémeket, baktériumokat stb.) eltávolítjuk a csapvízbol oly módon, hogy tiszta desztillált vízzé alakítjuk, az eredmény az lesz, hogy a szervezetünk könnyebben feldolgozza a tápanyagokat, köztük az ásványi anyagokat is, és sejtjeink hatékonyabban megszabadulnak a salakanyagoktól.

De ne elégedjen meg azzal, hogy nekünk hisz — higgyen a szakértoknek…

"Testünk ásványi agyag szükségletét leginkább az ételek biztosítják, nem az ivóvíz."
American Medical Journal (Amerikai Orvosi Folyóirat)

"Az emberi szervezet számára szükséges ásványi anyagokból elenyészoen kevés mennyiséget tartalmaz a víz az élelmiszerekhez képest… ha valakinek az étrendje változatos, még ha nem is kiegyensúlyozott, akkor sem fog nyomelem-hiányban szenvedni."
Dr. Henry A. Schroeder, Dartmouth Medical School (Dartmouth Orvosi Szakiskola)

"A béltraktusban lévo mérgek okozta betegségekért szinte mindig a víz keménysége (az oldott ásványok jelenléte) a felelos. Ezek (a szilárd ásványi részecskék) a bélfalakról bejutnak a nyirokrendszerbe, ahonnan minden a vérbe kerül, és az ereken keresztül végül eljut a szervezet minden részébe. Ez okozza az emberek betegségeinek nagy részét."
Dr. Charles Mayo, a világszerte ismert Mayo Klinika orvosa

"Az egyedüli ásványi anyagok, melyeket a testünk hasznosítani tud: a szerves ásványi anyagok. Minden más típusú ásványi anyag idegen elem a szervezet számára, amelytol meg kell szabadulnia. A desztillált víz az egyetlen víz, amelynek a fogyasztása nem károsítja a testszöveteket."
Dr. Allen E. Banik: The Choice is Clear (A választás világos)

"A szervetlen ásványi anyagok — továbbá a káros koleszterin és a só — leginkább az agy (75%-a víz) vékony ütoereit és más véredényeit támadják. Az ütoerek rugalmatlanná válása, az erek elmeszesedése attól a naptól kezdodik, amikor a csapvízbol eloször kerülnek szervetlen vegyi és ásványi anyagok a testünkbe."
Dr. Paul Bragg: The Shocking Truth About Water (A megdöbbento igazság a vízrol)

Ebben a videóban látható is,hogy mi marad vissza 4 liter csapvíz után:

"A víznek kilenc típusát különböztethetjük meg. Ezek a kemény víz, nyers víz, forralt víz, lágy víz, esovíz, hólé, szurt víz, deionizált víz és desztillált víz. Ezek mind vízfajták, de ne feledjük: ezek közül csak egy jó nekünk.
A desztillált víz a felszálló gozbol készül, miközben minden szennyezodés visszamarad. A gozt lecsapatják, így nyerik a tiszta vizet. Ez az egyedüli tiszta víz — az egyedüli víz, amely minden szennyezodéstol mentes".
Dr. Allen E. Banik: The Choice is Clear (A választás világos)

"Desztillálással a leheto legtisztább vizet nyerhetjük. . . mindenképpen okosan döntsük el, hogy milyen vizet iszunk. Csak egy helyes választás létezik — a TISZTA! És a tiszta azt jelenti: desztillált."
Harvey & Marilyn Diamond: Fit For Life II: Living Health (Fitten élni 2.: Élo egészség)

"Még a csapvíz is mindig tartalmaz olyan mérgezo anyagokat, mint a klór, kloramin, azbeszt, növényvédo szerek, fluorid, réz, higany és ólom. Ezeknek az összetevoknek az eltávolítására a legjobb módszer a desztillálás."
Dr. David Kennedy: How To Save Your Teeth — Toxic-Free Preventitive Dentistry (Hogyan mentsük meg fogainkat: Mérgezo anyagoktól mentes megelozo fogászat)

"Az otthoni desztilláló készülék a legalkalmasabb eszköz a desztillált víz készítésére. Ez az egyetlen megbízható otthoni módszer a fluorid kiszurésére a vízbol."
Dr. John Yiamoyuiannis: Fluoride — The Aging Factor (Fluorid: Az öregíto tényezo)

"Hadd jelentsem ki ismét nyomatékosan, hogy véleményem szerint az ízületi gyulladás illetve a köszvény okozója a kemény víz, amely mindenféle szervetlen ásványi anyagot tartalmaz, valamint a kiegyensúlyozatlan étkezés, melyek következtében savas kristályok rakódnak le a mozgatható ízületekben, továbbá a testmozgás hiánya."
Paul C. Bragg, természetgyógyász

"Az egyetlen fogyasztásra alkalmasnak tuno víz a desztillált víz, amely mindenféle ásványi anyagtól és vegyszertol mentes. A desztillált vizet úgy tisztítják, hogy forrásponton párologtatják, miközben a szennyezodések visszamaradnak, majd a tiszta párát lecsapatják. A folyamat eredménye a létezo legtisztább víz. A desztillálás az egyetlen igazán hatékony módszer a víz tisztítására."
Peter A. Lodewick: Egy diabetikus orvos a cukorbetegségrol

Dr. O.Z.A. Hanish volt az elso ember a múlt században, aki a szélesebb nyilvánosság elott is javasolta a desztillált víz fogyasztását, meghirdetve az ún. "desztillált víz kúrát".

 

nemivoviz.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://eyes.blog.hu/api/trackback/id/tr4612104265

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása