A közegészségügy és az orvoslás papagájként ismételgeti évtizedek óta azt a soha nem igazolt, sőt mára már alaposan megcáfolt tételt, miszerint a magas vérnyomást a túlzott sófogyasztás okozza. Ha valóban fel akarnánk venni a küzdelmet a magas vérnyomással szemben, a cukorra és a finomított szénhidrátokra kéne koncentrálnunk.
A magas vérnyomás népbetegség, és mellesleg igen alattomos, mert csak a veszélyesen magas vérnyomást szokták az emberek megérezni. A 140-150 Hgmm körüli szisztolés vérnyomást nem szokás tragédiának tekinteni, holott évtizedek alatt, pláne az elkerülhetetlen kiugró csúcsokkal, alaposan tönkreteszi az erek falát, károsítja a veseműködést, és aztán egy nap valamelyik ér megrepedése akár végzetes is lehet. A magas vérnyomás jellegzetes civilizációs betegség, a természeti népeknél viszont ismeretlen. Szokás a magas vérnyomásért a stresszt okolni, ami azt sugallja, mintha a természeti embereknek stresszmentes életük volna. Szokás a mozgáshiánnyal is magyarázni, amiben kétségtelen lehet valami, de ez mégsem magyarázza meg a 20-21. század során a népességben tapasztalható folyamatos gyakoriságnövekedést. Azonban a paleo, azaz Szendi Gábor által képviselt betegségelméletéből az következik, hogy a magas vérnyomást, akár csak a többi civilizációs betegséget, elsősorban a nyugati étrend idézi elő. Erre remek empirikus bizonyíték, hogy a paleóra áttérő embereknek általában normalizálódik a vérnyomása. Ahogy ezt már máshol is összefoglalta (Szendi-Mezei, 2011) magas vérnyomás egyik fő oka a szervezetszintű gyulladás, a hiperinzulinizmus és az inzulinrezisztencia miatt megmerevedő érfalak. A folyamatos kálium és magnéziumhiány ugyancsak hozzájárul a magas vérnyomás kialakulásához és fennmaradásához. A káliumhiány általában ritka, mivel a gabonafélék, a hüvelyesek és sok zöldségféle eleve sok káliumot tartalmaz, amelyhez még hozzájárul a káliumos műtrágyázás miatti plusz kálium, valamint az étkezési sók szabványellenesen magas káliumtartalma. 2014 októberében közel 50 tonna sót kellett kivonni a forgalomból, mert 100%-os kálium taralma volt, s sok sónak meg csak 30-40 %-os volt a nátriumklorid tartalma a szabványos 97 % helyett! A természetgyógyászokat felkeresőknél 100 főből 97 főnél túl magas volt a kálium szintje a vérben, míg a nátrium szintje meg alacsony, azaz 100 főből 97 főnél fel van borulva a kálium-nátrium egyensúly!!! Ezért betegek!!!!!(Weixl-Várhegyi 2014). Amikor túl sok kálium van a vérben akkor a vese kiválasztja azt, de ha sokat kell neki ezt tennie, akkor már felborul a vese általi kálium-szint szabályozás és túl sok káliumot veszít már a ves és ilyenkor már szükség lehet a kálium plusz bevitelére, de csak szigorúan orvosi felügyelettel –Addison-kór-. Magnézium-hiány viszont gyakrabban fordul elő, mert kevés zöldet fogyasztanak az emberek és kevés nyerset, meg rossz zsiradékokat.
Nem véletlen, hogy a nyugati orvoslás a magas vérnyomás gyógyításában is, akár a többi civilizációs betegségben is, vesztésre áll. Amióta a vérnyomás a 70-es évektől téma lett, azóta lovagol a közegészségügy a sócsökkentésen, miközben eleddig nem sikerült igazolni, hogy a sócsökkentés klinikai értelemben érdemlegesen csökkenteni a kardiovaszkuláris megbetegedés kockázatát (McCarron és mtsi., 2013). Nem is csoda, hiszen a sófogyasztás intenzív csökkentésével is max. 2-4 Hgmm-rel lehet csökkenteni a vérnyomást, de csak ideig-óráig, mert utána még magasabb lesz az előzőnél!!! (Midgley és mtsi., 1996; Graudal, 1998). Persze, a rossz tanácsadók ott vannak mindenhol, ahol döntések születnek, így lett a mai magyar közétkeztetési reform vagy a népegészségügyi adó része is az értelmetlen, sőt veszélyes sócsökkentés. Ez egy lakossággyérítő-gyilkos- program!!! Miközben meglehetősen gyenge lábakon álló kutatások váltig állítják, hogy a drasztikus sócsökkentéssel milliók egészségét és életét lehet megmenteni, a korrekt vizsgálatok mára egyértelműen azt bizonyítják, hogy:
a, a szervezet maga szabályozza a sószükségletét, azaz a fölösleget egyszerűen kiválasztja, nincs szükség tehát a sófogyasztás korlátozásán keresztül kontrollálni a szervezet sófelhasználását (McCarron és mtsi., 2013).
b, 30 különféle országban élő 19 ezer ember sófogyasztását mérve kiderült, hogy nagyjából mindenhol ugyanannyi sót fogyasztanak az emberek (ha nem korlátozzák ebben őket) (McCarron és mtsi., 2009). A legkülönfélébb kultúrákban az emberek napi fogyasztása 2.7-5 gramm között mozog.
c, Ugyanezt az alsó-felső határt igazolta a sófogyasztásban 129 felmérés, amelyben 50 ezer ember vett részt 12 országból (McCarron és mtsi., 2013).
d, A sófogyasztás erőltetett csökkentéséből sem az összhalálozásban, sem a kardiovaszkuláris halálozásban előny nem származik, viszont hátrány igen: a vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy szívbetegek, akik különösen érzékenyek a megfelelő ionok hiányára, 2.3 gramm alá szorított sófogyasztás esetén négyszeresére nő a szív- és érrendszeri halálozás azokhoz képest, akik napi 6 grammot fogyasztottak (Stolarz-Skrzypek, és mtsi., 2011; és Alderman és Cohen, 2012.).A drasztikus sócsökkentésből fakadó másik probléma az, hogy mivel a sószükséglet fiziológiailag szabályozott, ha kevesebb sót tartalmaznak a készételek, az emberek rosszabb esetben ösztönösen többet fognak enni. Ez elhízást és cukorbetegséget, valamint több más betegséget fog előidézni!!!
Hogyan okoz a cukor és a fruktóz magas vérnyomást?
Mind állat, mind ember vizsgálatok egyértelműen bizonyítják, hogy a cukor, s különösen a fruktóz, több mechanizmuson keresztül vérnyomás emelkedést eredményez. Mindkét cukorféleség fogyasztása folyamatosan nő. Különösen a fruktózé. Mivel az élelmiszeripar cukor helyett egyre inkább az olcsóbb fruktózt használja termékeiben, így a fogyasztó, tudtán kívül, egyre több "rejtett" fruktózt fogyaszt az üdítők és élelmiszerek révén. Emiatt még inkább fokozódik a népességben az elhízás, az inzulinrezisztencia és a hiperinzulinizmus gyakorisága (DiNicolantonio és Lucan, 2014). Az is jól ismert, hogy a cukor és fruktóz, és természetesen a finomított szénhidrátok is, fokozzák a szimpatikus idegrendszer aktivitását, ami ugyancsak fokozott vérnyomást eredményt. Ezek együttes hatására egy vizsgálat szerint pár hét alatt 140-150 Hgmm-ről induló vérnyomás 36%-kal, 160-170 Hgmm-ről induló vérnyomás 70%-kal emelkedik meg (Jalal és mtsi., 2010). Ezeket az adatokat olyan embereken mérték, akik naponta 74 grammnál több fruktózt fogyasztottak. Mivel az USA-ban ma a napi átlag fruktózfogyasztás 83 gramm, innentől érthető, miért terjed rohamosan a magas vérnyomás betegség. És természetesen a fruktóz csak egy eleme a szénhidrátalapú nyugati étrendnek.
Az inzulinrezisztencia egyenes arányos a magas vérnyomással (DiNicolantonio és Lucan, 2014). A 10% hozzáadott cukornál kevesebbet fogyasztókhoz képest a napi 25% felett fogyasztóknak háromszor nagyobb a szívhalálozás kockázata (DiNicolantonio és Lucan, 2014). 12 vizsgálat összesítéséből egyértelműen levonható volt az a következtetés, hogy a gyümölcslevek fogyasztása szignifikáns kapcsolatban áll a magas vérnyomással. A gyümölcslevek fokozzák a szívfrekvenciát is; egy vizsgálatban percenként 9 szívveréssel többet mértek!!!!. A fokozott szívműködés, melyet nem követ az erek fokozott ellazulása, szintén vérnyomásemelő hatású; ebben a vizsgálatban a fruktóz 15/9 Hgmm (szisztolés /diasztolés), a cukor 12/9 Hgmm vérnyomás emelkedést produkált (Le és mtsi., 2012). Azaz, pusztán gyümölcslevek fogyasztásával fel lehet tornászni a normál 120/70 Hgmm-ről a már magas vérnyomásnak számító 135/80 Hgmm tartományba. Ilyenkor az oxigénbevitel a mozgáshiány miatt stagnál, ami szintén rontja a szervezet keringési funkcióit!!!
A só
A sófogyasztás ugyancsak a közegészségügy és a kardiológusok kedvenc vesszőparipája. A kérdést Szendi Gábor a Paleolit táplálkozás c. könyvében már összefoglalta. Erre is sokan mondták, hogy "a Szendi direkt mindenben az ellenkezőjét állítja, mint a hivatalos álláspont". Erre csak azt lehet válaszolni, hogy csak azokban a kérdésekben állítom a hivatalos álláspont ellenkezőjét, amelyekben a hivatalos álláspont homlokegyenest mást állít, mint a tudomány. Ezzel ’Dr. med.vulg.Weixl-Várhegyi László és több természetgyógyász is egyetért
Katarzyna Stolarz-Skrzypek és munkatársai 2011 májusában jelentették meg vizsgálatuk eredményét, amely teljesen megerősíti Szendi "zöld könyvében" leírtakat. A szerzők bevezetőjükben idézik a korábbi vizsgálatokat, amelyek azt sugallták, hogy a sófogyasztás csökkentése vérnyomáscsökkenéssel jár, de rámutattak arra, hogy ezek a vizsgálatok mind rövidtávú vizsgálatok voltak, s a közegészségügy nagy sócsökkentő programjai, melyek szerint napi 3 gramm alá kéne szorítani a sófogyasztást, nem számolnak ennek veszélyeivel. A szerzők ezért a legpontosabb mérést, a vizeletben kiválasztott sómennyiséget vizsgálva elemezték átlagosan 8 éven át 3700 személy vérnyomásának és szívbetegség kockázatának alakulását.
A nyolc év alatt 219 személy halt meg, és 232 szenvedett el végzetes vagy túlélt szív és érrendszeri komplikációt (infarktus, embólia, sztrók, stb.). A szív és érrendszeri halálozás a legmagasabb a legkevesebb sót fogyasztók, a legalacsonyabb a legtöbb sót fogyasztók közt volt. A legkevesebb sót fogyasztók közt 4.1%-os, a közepesen sok fogyasztók közt 1.9%-os, és a legtöbb sót fogyasztók közt 0.8%-os volt a szív és érrendszeri eredetű halálozás!!!!
A magas vérnyomás vizsgálatával kapcsolatban az derült ki, hogy a sófogyasztás mértéke nem függött össze a magas vérnyomásbetegség kialakulásának kockázatával. A legkevesebb sót fogyasztók 27%-a, a közepes mennyiséget fogyasztók 26.6%-a, és a legtöbb sót fogyasztók 25.4%-a lett magas vérnyomású beteg. A szisztolés vérnyomás a vizeletben mért 100 mmol só növekedés esetén 1.7 Hgmm volt sok éves követés során, de ez nem függött össze a magas vérnyomás betegség kialakulásával. A diasztolés vérnyomás pedig nem is változott.
Más vizsgálatok is megerősítették, hogy az alacsony sófogyasztás minimálisan csökkenti a vérnyomást, de csak rövid ideig utána növeli meg fokozza az infarktuskockázatot. Egy háromezer főt 3.5 éven át követő vizsgálatban a legkevesebb sót fogyasztók infarktuskockázata négyszerese volt a legtöbb sót fogyasztókénak. A különösnek ható eredményeket jól magyarázza, hogy a sóbevitel csökkentése fokozza a szimpatikus idegrendszeri aktivitást, csökkenti az inzulinérzékenységet: mindkét hatás a metabolikus szindróma és a szívritmuszavar kockázatát növeli. A sócsökkentés azért sem éri el vérnyomáscsökkentő hatását, mert a sófogyasztás csökkentésére aktiválódik a renin-angiotensin-aldosteron rendszer, amely növeli a vérnyomást és fokozza a folyadék és sóvisszatartást a vesékben. Következésképen, a lecsökkentett sófogyasztás nem sokat változtatja a vérben a só szintjét, ugyanis egyszerűen csökken az ürítése. Fokozott fogyasztás esetén pedig nő a sóürítés, azaz nem nő meg a folyadék visszatartás. Pl. magas vérnyomásos betegeknek nem több a vére vagy a testfolyadéka, azaz nem attól magas a vérnyomásuk.
A szerzők végkövetkeztetése, hogy eredményük alapján elutasíthatók azok a számítások, amelyek a népességszintű sófogyasztás csökkentését összekapcsolják jelentős szív és érrendszeri halálozás csökkenéssel. Ilyen hatás ugyanis nincs, tehát a szerzők szerint indokolatlan az az általános és megkülönböztetés nélküli sófogyasztás csökkentési ajánlás, ami ma van érvényben.
Akik olvasták Szendi Gábor könyveit, azoknak ezek az eredmények nem okoznak meglepetést. Fontos azonban követni az új eredményeket, mert ezek vagy ismételten megerősítik a korábbiakat, és akkor nyugodtak lehetünk, vagy új megvilágításba helyezik a régen igaznak gondolt állításokat, és akkor lépnünk kell.
És természetesen a normál vérnyomás általában csak fiatal korban jellemző. A statisztikák szerint az ötven alattiak közt 20-30%-a, az 50-60 közöttieknek már 30-40%-a, a 70-80 közöttieknek pedig már 50-70%-a szenved magas vérnyomásban.
Összességében az élelmiszeripari érdekek és a közegészségügyi tanácsok elég jól megférnek egymással. A sócsökkentés ideológiailag is egy remek, jól érthető jelszó, az élelmiszeripar pedig könnyedén tud alkalmazkodni az ilyen előírásokhoz. A közegészségügy korifeusai elkönyvelhetik kenyéradó gazdáik felé, hogy most aztán sokat tettek a nép egészségéért, miközben nem hogy bármit is javítanának ezek az intézkedések a közegészségen, hanem kifejezetten fokozzák a kardiovaszkuláris halálozás kockázatát!!!!!!!!!!!!! Mennyivel nehezebb és kínosabb lenne a cukor és fruktóz fogyasztás drasztikus csökkentésén fáradozni. Ez az édesszájú társadalom, a cukoripar, az édesség- és üdítőipar, a sütőipar, nagy ellenállásába ütközne. A jóllét manapság szorosan összefonódik a cukrok ilyen vagy olyan formában történő fogyasztásával!!!!!! És ez persze csak a jéghegy csúcsa, hiszen a koleszterinteória társadalomra erőltetése óta ugrásszerűen megnőtt a szénhidrátok fogyasztása, ami meg is látszik a népesség folyamatos hízásában. Ne feledjük, hogy a finomított szénhidrátok (gabonafélék, burgonya, rizs, kukorica, stb.) elfogyasztásuk után villámgyorsan vércukorrá alakulnak a szervezetben. A szénhidrát alapú táplálkozás kikezdése viszont a feje tetejére állítani a nyugati világot. Amíg ez nem következik be, addig hiába tölt bármely kormányzat bármennyit is az egészségügybe, a civilizációs betegségek, s így a magas vérnyomás, az érrendszeri, a máj- és a cukorbetegség is, egyre növekvő mértékben fogják pusztítani az embereket.
Persze, az egyes emberek, pl. Ön is,, aki ezeket sorokat olvassa változtathatnak a sorsukon, ezt nehéz megakadályozni. Sócsökkentés helyett a cukrokat és a finomított szénhidrátokat kell kerülni. Elsőként a jólét hamis státuszszimbólumát a cukros üdítők fogyasztását kell elhagyni, és visszatérni a víziváshoz. Már ez is nagy eredmény lenne. A végső megoldás a paleoval való vércsoport szerinti táplálkozás, valamint a tiszta NaCl-el való bátran sózás lenne. - www.tisztaso.hu-

(Weixl-Várhegyi László)